Az orrunknál fogva röhögnek rajtunk valahol az istenek. A barmokon, a szerelem bolondjain. Én ezt nem tudom csinálni, hogy miközben az érzelmeimnek kiszolgáltatva megpróbálom túlélni a napokat és a közelségét, még meg is játsszam, hogy nem érdekel. Iszonyatosan érdekel. Nem intellektuálisan, nem a szívemből, ez a hús-vér testi vágy. Tudom, hogy valószínűleg egyetlen napot sem tudnék úgy eltölteni vele, hogy ne unjam halálra magam. Folyamatosan beszél, és folyamatosan be akarja bizonyítani, hogy ő a Jani. Pedig ő a Pinokkió.
A függője lettem. Olyasmi történik nap nap után, amiről azt hittem, már nem hagyom, hogy megtörténjen velem, amiről azt hittem, hogy kinőttem, hogy ennél nyugodtabb és bölcsebb és megfontoltabb vagyok és szeretem annyira magam, hogy meg is tudjam védeni. Ehelyett hétszáz mérföldes sebességgel száguldok a vesztembe.
Hagy egyedül elmenni egy buliba, mert fáradt, aztán mégis elindul másokkal valahova, ahol aztán egyedül marad, és mikor kettőkor felhív, megmondom neki, hogy hol vagyok, pedig nem kedvesen kérdezte. És mivel csak egy lehetőséget kínál fel, elmegyek vele a halál faszára, ahol olyan kuplerájban él, amit eddig még csak Lauránál láttam. És amikor valamin megint összeveszünk a taxiban, akkor mielőtt kiszállunk, megkérdezi, hogy kifizesse-e a sofőrt nekem visszafelé, és én csak annyit kérek, hogy beszéljük meg, de ő elindul szó nélkül és azt hiszi, hogy majd utána megyek. Én meg ott vacogok a sarkon, és megpróbálok ragaszkodni ahhoz, hogy egy hercegnő vagyok és ő jöjjön vissza értem. És üzenetekben és hanghívásokban veszekszünk, és senki sem akar engedni a másiknak, de mindenki együtt akar lenni a másikkal. És amikor én engedek és nála vagyunk, nem bírjuk ki egymást és nem is szexelünk, mert megint kiábrándultam belőle. És megjegyez mindent, amit mondok neki, de nem enged szóhoz jutni és amikor megkérdezi, hogy élvezem-e ezeket a vitákat, akkor megdöbbenek és azt mondom, hogy igen, de nem élvezem jobban egy beszélgetésnél, csak azt vele nem lehet. És másnap megint csak a csönd, pedig éjjel még ő panaszkodott róla, hogy múltkor reggel alig érintettem meg, és nem ölel át, pedig kérem, és tudom, hogy megsértődött. És felszabadító útnak indulni a frissben és a napfényben és szabadnak érzem magam, tőle és a köteléktől, ami vele, de nélküle. És azt hiszem, hogy most már tényleg vége, de ahogy távolodom tőle, rám tör a hiánya, hogy az esztelenség folytatódjon.