Megvan az az érzés, mikor valami döbbenetes történik, és te hirtelen csak a racionális gondolatokkal vagy elfoglalva? Hogy megértsd mi is az, miért történik és hogy kell reagálnod, vagy épp, hogy nem reagálnod rá? Egyszerűen, hogy helyesen cselekedj, hogy túléld. És maga az az érzés, ami kiváltódik belőled, csak később jelentkezik, amikor már nem kell döntést hoznod, nem kell funkcionálnod.
Visszaraktuk Cili segítségével az ajtót a szoba és a konyha közé. Végre nem lehet idebent olyan hangosan hallani a háztartási gépeket, és könnyebb felfűteni a szobát. Egy burok vesz körül, a nyugalom, a védettség. A fel-feltépett sebre ismét egy védőréteg kerül.
Ő szedte le. Mármint nem csak az előző réteget, hanem az ajtót is, mert megpróbálta beállítani. Nem sikerült neki, viszont már vissza se tudtuk tenni. Mondta, hogy majd holnap. Tíz napig vártam, meg próbálkoztam egyedül, mire úgy döntöttem, hogy mástól kérek segítséget. Mikor felraktuk az ajtót és Cili elment, az első dolgom volt, hogy becsukjam. Végérvényesen.
A hétvégének minden lehetséges pontját végigaludtam, ma mégsem bírtam még kikelni az ágyból. Háromnegyed 3 van. Lemondtam a délelőtti dolgaimat és tovább aludtam több menetben. Ez az, amire most leginkább képes vagyok. Meg nézni magam elé, ha a szemem épp nyitva van.