Már napok óta rájöttem, hogy hetek óta tudom, hogy hónapok óta haszontalan vagyok. Fél éve munkanélküli, egyre szegényebb, és egyre kövérebb.
Éjjeli rémálmaimban egyszerre voltam haszontalan és rossz gyerek és haszontalan és rossz anya. Gyermekként rettegő anyaként ébredtem, és egyetlen célul azt tűztem ki, hogy összerakjam magam fél háromig úgy, hogy képes legyek elindulni a vonathoz. Ahogy közlekedett az időpont, egyre jobban rettegtem, hogy pánikot fogok kapni és nem leszek képes ennyi év után belépni egy színházba. De annyira magányos és sivár az életem, hogy nem tehetem meg, hogy ha már meghívtak, mégis megint az egész napot otthon töltsem pizsamámban. A sminkelést az utolsó pillanatig húztam, rég nem néztem már a tükörbe és nem voltak jó előérzeteim. Annyira ijesztő volt a gondolat, hogy rejtekhelyem elhagyásával az engem körülölelő takarómat is le kell fejtenem magamról, hogy betettem a táskámba, mint egy gyerek a plüssállatát, mikor konfortzónáját kell elhagynia. Tudtam, hogy csak a vonatig kell eljutnom, ahol újra beleburkolózhatok majd, és így kerül át majd testem abba a másik országba és abba a másik valóságba. (Az utazásban azt szeretem a legjobban, hogy csak addig a pontig vagyunk a döntéseinkért felelősek, míg be nem lépünk a mások által működtetett gépezetbe. Mikor pedig újra átlépünk az idő -tér kapun, már visszavonhatatlanul máshol vagyunk, nincs mese.)
Egy órája érkeztem meg, de még mindig nem tudok betelni azzal a megnyugtató érzéssel, hogy itt vagyok és nem kell már se döntést hoznom, sem ide utaznom, csak majd vissza, a komfortzónába. A színház melletti sétálóutca egyik teraszán iszom a zéró kólám és szívom az e hon ajándékaként kapható szegfűszeges-mentolos szivarkámat. Még egy további óra múlva (és valószínűleg egy további nyugtató hatása után) belépek majd. Milyen érzés lesz annyi idő után megint előadást nézni és színházi emberekkel találkozni? Biztos olyan, mint mindig. Ezt nem lehet elfelejteni, ez nem változik. Természetesen végig dolgozni fogok a magam módján, máshogy ezt nem tudom. Nekem a film tud kikapcsolódást okozni, a színházban nézőként is dolgozik az agyam. Lelkileg a legrosszabb a forgatókönyvre készülök.