„Nem, nem, nem tudok élni, nem, nem, mindent tudok. Nem, nem, kutyák ugatnak, nem, nem, jól vagyok.”
(Csókolom együttes)
Legalább ötször eljutottam arra a pontra, hogy megmondom, ez nekem túl stresszes és felmegyek az öltözőbe, leveszem végre a hányás szagú pólót, az L-eset – azért nem M-eset választottam, hogy minél távolabb legyen a testemtől és minél kisebb legyen az esély, hogy beleizzadok – és végre visszaveszem a saját fekete pólómat, amit azért nem engedtek, mert ujjatlan. (Télen-nyáron ujjatlant hordok, hogy maximum a pulcsimon, amit bármikor levehetek, legyenek izzadtságfoltok.) Apropó fekete, mielőtt elindultam, elgondolkodtam, hogy pirosra vagy feketére fessem a már rég be nem festett körmömet. Minden részlet számít ugyanis ahhoz, hogy megfelelő hangulatba hozzam magam és kialakítsam a megfelelő erőt. Nagyon labilis vagyok, ezért nagyon fontos, hogy legalább a külsőm tükrözze azt, amit kifejezni szeretnék, hogy azzal győzzem meg magam is. Kívülről befelé haladok, ezt utálták annyira bennem a „mestereim” a színész szakon. A piros körömlakk a csábító pincérnőé lett volna, de erre szarok, a feketével tudom mindannyiunknak a keménységet mutatni.
Nyugtató nélkül, magabiztosan nyitottam be az étterembe. (Nem tudtam, hogy az ajtó melyik irányba nyílik, de nem óvatosan próbálgattam, hanem nagy erővel megnyomtam befelé, aztán lesz ahogy lesz. Befelé is nyílt.)
Legalább ötször eljutottam tehát arra a pontra, hogy megmondom, ez nekem túl stresszes és felmegyek az öltözőbe… de mindig meggyőztem magam, hogy akármilyen szörnyű az egész, nincs vesztenivalóm és nincs mit szégyellnem a helyzeten. Hogy ez nem más, mint két órányi élettapasztalat. Hogy nem jelent semmit, milyen bénán és tehetetlenül állok a pultban, ahol körülöttem ezren jönnek-mennek, pincérek, pultosok, a szerepeiket bravúrosan és valószínűleg metakommunikációval aszerint cserélgetve, hogy mikor hogy gyorsabb. (Gondolom mind olyan emberek, akiknek az endorfinra van szükségük. Különben nem ezt a munkahelyet választották volna.) Feszültséget igazán nem láttam az arcukon, de mást sem. Azon gondolkodtam, vajon a vendégek előtt megváltoztatják-e az arckifejezésüket, vagy ott is csak a hihetetlen koncentráció látszik rajtuk. Természetesen senkinek nem volt ideje betanítani engem. Nagyon hamar kiderült, hogy leginkább útban vagyok, se tapasztalatom nincs, sem a tempót nem tudom felvenni. Maximum tíz sört csapoltam le és kétszer öntöttem ki egy-egy pohár bort, meg egyszer pezsgőt, ami totálisan melléömlött. A gyümölcsleveket tudtam egyedül megjegyezni, hogy melyik fiókban vannak. Egy idő után már csak vizet adtam ki a gépből és a poharas hűtőfiókot töltöttem fel.
Mindegy, végigcsináltam és visszavehettem a saját pólómat. Az étteremből kikanyarodva az utcán az egyik pincért láttam cigizni. Köszöntem, elmentem mellette, majd úgy döntöttem, visszafordulok és elszívok vele egyet. Gyorsan, kapkodva cigizett, ugyanazt a tempót éreztem idekint, mint odabent. Aztán egy másik pincér is kijött, aki csak félig szívta el a cigarettáját, mielőtt visszarohant.
Általában a legkisebb kudarcélmény is teljesen kétségbe ejt. Hazafelé tehát erősítgettem magam, hogy ez most ne húzzon úgy le. Hogy ne aggódjak azon, lesz-e munkám, hol, mikor és mi lesz holnap.
Itthon a szokásosnál is nagyobb volt a füst és több volt a sör meg az idegen. Pedig térre lett volna szükségem, mert telefonáltam és fel-alá szerettem volna járkálni. Ezt a szobámban sem tudtam megoldani, még a szokásosnál is kisebb volt, mert aznap teregettem. Leültem a kanapéra és azt képzeltem, hogy a saját lakásomban a nappaliban vagyok és csak azért ülök, mert épp ülni van kedvem. Kimentem zuhanyozni. Visszafele olyan gyorsan akartam eltűnni, hogy még a fürdőszoba ajtót sem csuktam be. Megfütyült az egyik lakótársam. Eddig is mindig fürdőköpenyben tettem meg oda-vissza a nappaliajtó és a fürdőszoba közti két métert, csak ő volt valószínűleg jobban berúgva. Azt mondtam neki, „come on” és a szobába lépve direkt nem zártam kulcsra az ajtót, mert tudtam, hogy hallanák és rombolnám vele a nemfélektőletek képet. Rájöttem, hogy elfelejtettem fogat mosni. Sem fürdőköpenyben, sem pizsamában nem akartam még egyszer kimenni.