„Nem, nem, nem tudok élni, nem, nem, mindent tudok. Nem, nem, kutyák ugatnak, nem, nem, jól vagyok.”
(Csókolom együttes)
Legalább ötször eljutottam arra a pontra, hogy megmondom, ez nekem túl stresszes és felmegyek az öltözőbe, leveszem végre a hányás szagú pólót, az L-eset – csak azért nem M-es, hogy minél távolabb legyen a testemtől és minél kisebb legyen az esély, hogy beleizzadok – és végre visszaveszem a saját fekete pólómat, amit azért nem engedtek, mert ujjatlan. (Télen-nyáron csak ujjatlant hordok, hogy maximum a pulcsimon legyenek izzadtságfoltok, amit bármikor levehetek.) Apropó fekete, mielőtt elindultam, elgondolkodtam, hogy pirosra vagy feketére fessem a már rég be nem festett körmömet. Minden részlet számít ugyanis ahhoz, hogy megfelelő hangulatba hozzam magam és kialakítsam a megfelelő erőt. Nagyon labilis vagyok, ezért nagyon fontos, hogy legalább a külsőm tükrözze azt, amit kifejezni szeretnék, hogy azzal győzzem meg magam is. Kívülről befelé haladok, ezt utálták annyira a „mestereim” a színész szakon. A piros körömlakk a csábító pincérnőé lett volna, de erre szarok, a feketével tudom mindannyiunknak a kemény csajt mutatni.
Nyugtató nélkül, magabiztosan nyitottam be az étterembe. (Nem tudtam, hogy a lengőajtó melyik irányba nyílik, de nem óvatosan próbálgattam, hanem nagy erővel megnyomtam befelé, aztán lesz ahogy lesz. Befelé is nyílt.)
Legalább ötször eljutottam tehát arra a pontra, hogy megmondom, ez nekem túl stresszes és felmegyek az öltözőbe… de mindig meggyőztem magam, hogy akármilyen szörnyű az egész, nincs vesztenivalóm és nincs mit szégyellnem a helyzeten. Hogy ez nem más, mint két órányi élettapasztalat. Hogy nem jelent semmit, milyen bénán és tehetetlenül állok a pultban, ahol körülöttem ezren jönnek-mennek, pincérek, pultosok, a szerepeiket bravúrosan és valószínűleg metakommunikációval aszerint cserélgetve, hogy mikor hogy gyorsabb. (Gondolom mind olyan emberek, akiknek az endorfinra van szükségük. Különben nem ezt a munkahelyet választották volna.) Feszültséget igazán nem láttam az arcukon, de mást sem. Azon gondolkodtam, vajon a vendégek előtt megváltoztatják-e az arckifejezésüket, vagy ott is csak a hihetetlen koncentráció látszik rajtuk. Természetesen senkinek nem volt ideje betanítani engem. Nagyon hamar kiderült, hogy leginkább útban vagyok, se tapasztalatom nincs, sem a tempót nem tudom felvenni. Maximum tíz sört csapoltam le és kétszer öntöttem ki egy-egy pohár bort, meg egyszer pezsgőt, ami totálisan melléömlött. A gyümölcsleveket tudtam egyedül megjegyezni, hogy melyik fiókban vannak. Egy idő után már csak vizet adtam ki a gépből és a poharas hűtőfiókot töltöttem fel.
Mindegy, végigcsináltam és visszavehettem a saját pólómat. Az étteremből kikanyarodva az utcán az egyik pincért láttam cigizni. Köszöntem, elmentem mellette, majd úgy döntöttem, visszafordulok és elszívok vele egyet. Gyorsan, kapkodva cigizett, ugyanazt a tempót éreztem idekint, mint odabent. Aztán egy másik pincér is kijött, aki csak félig szívta el a cigarettáját, mielőtt visszarohant.
Általában a legkisebb kudarcélmény is teljesen kétségbe ejt. Hazafelé tehát erősítgettem magam, hogy ez most ne húzzon úgy le. Hogy ne aggódjak azon, lesz-e munkám, hol, mikor és mi lesz holnap.
Itthon a szokásosnál is nagyobb volt a füst és több volt a sör meg az idegen. Pedig térre lett volna szükségem, mert telefonáltam és fel-alá szerettem volna járkálni. Ezt a szobámban sem tudtam megoldani, még a szokásosnál is kisebb volt, mert aznap teregettem. Leültem a kanapéra és azt képzeltem, hogy a saját lakásomban a nappaliban vagyok és csak azért ülök, mert épp ülni van kedvem. Kimentem zuhanyozni. Visszafele olyan gyorsan akartam eltűnni, hogy még a fürdőszoba ajtót sem csuktam be. Megfütyült az egyik lakótársam. Eddig is mindig fürdőköpenyben tettem meg oda-vissza a nappaliajtó és a fürdőszoba közti két métert, csak ő volt valószínűleg jobban berúgva. Azt mondtam neki, „come on” és a szobába lépve direkt nem zártam kulcsra az ajtót, mert tudtam, hogy hallanák és rombolnám vele a nemfélektőletek képet. Rájöttem, hogy elfelejtettem fogat mosni. Sem fürdőköpenyben, sem pizsamában nem akartam még egyszer kimenni.