Nagyon sokat jelent, hogy mikor valaki elválik a társától és új körülményeket alakít ki, dupla vagy szimpla ágyat választ magamnak. Több olyan emberről is tudok, akik a szimpla ágyat választották, nekik aztán (legalábbis eddig, hiszen szerencsére még élnek) nem lett új kapcsolatuk.
Azért még, hogy nekem dupla ágyam van, nem kell folyamatosan felhoznom mindenféle Tamásokat. Még. Főleg ha nem is szexelek velük. Ahhoz, hogy valakivel le tudjak feküdni, abba szerelmesnek kell lennem. Erre pedig egyelőre nem állok készen. (Furcsa, mert az egész életemet eddig a szerelem vagy annak hiánya vezérelte.)
Az első Tamást azért engedtem, hogy velem aludjon, mert azt hittem, jó érzés lesz végre valakivel összeölelkezni. Naiv voltam. Nem elég a hús és a vér melegsége meg a bőr közelsége ha nincs meg a belső kötelék. (Főleg, ha a másik folyamatosan szexelni akar, miközben én aludni.)
A másik Tamást azért engedtem, mert elsírta magát az anyja halálán a kocsmában. Épp a gyerekekkel való szörnyen elfuserált találkozásról tartottam hazafelé, mikor ez a Tamás figyelmeztetett, hogy a kabátom átlóg a mellettem lévő székre, amire épp le akart ülni. Mondtam, hogy sorry és elhúztam, ő meg nevetett. Aztán először én, kicsit később pedig ő kicsit egymásra néztünk. Eszembe jutott, hányszor álmodoztam szerelmes szűz koromban arról, hogy valami tömegközlekedési eszközön egymásba szeretek valakivel, ő hozzám szól és akkor végre.
Nagyon elveszettnek éreztem magam és nem akartam a rossz dolgokra gondolni, meg arra sem, hogy ki mit mer megtenni és mit nem, és mik lesznek a következmények. Ránéztem, ő meg rám. Mosolygott. Megkérdeztem tőle, hogy minden oké-e. Azt mondta igen. Aztán, hogy mit ivott eddig ma. Két sört. Erre gondolkozás nélkül megkérdeztem, hogy akar-e még egyet. Erre ő gondolkozás nélkül és azonnal rávágta, hogy igen. Mondtam, hogy a következő megállóban szálljunk akkor le. A kocsma a házunk sarkán van, ismernek a dolgozók. Volt egy pohártörési akcióm, amit pár nappal később kifizettem, kialakult a szimpátia, és nem kötöttek belém, hogy a negyedik férfival látnak már itt együtt.
Beszélgettünk, mutogatta az aranynyakláncát. Hogy azt ő az anyukájától. Hogy majd annak a nőnek adja, aki az akije lesz. Hogy utána meg nem sokkal meghalt. Amikor sír érte, azt éreztem, segítenem kell rajta.
Segíts magadon, Isten is megsegít! Nem jön fel tehát szánalomból sem több Tamás hozzám.