Szombat 21:02
Mióta egyedül élek, ez az első hétvégém, amit nem tudtam teletömni programokkal. Egyetlen barátnőmnek írtam, hogy van-e kedve találkozni, a többieket már nem mertem zaklatni. Nem ért rá. Rettegtem, hogy milyen lesz, de csodálatos módon végigcsináltam a napot egyetlen nyugtatóval. Egyetlen programként elmentem egy egy órás önsegítő csoportba. (Már másodszorra mentem el, de nem ugyanoda. Egyik túlélési tervem a magány ellen, hogy ilyen csoportokat látogatok. Ez sem volt az igazi, talán lesz majd jobb.) Hazatérve még arra is volt erőm, amit egész héten csak tologattam magam előtt: a zuhany lefolyó kitisztítására és hajfestésre.
Vasárnap 13:29
Tényleg akkorát vétettem, hogy ez legyen a sorsom? Egyedül, család, gyerekek, társ és szinte barátok nélkül a teljes magány? Felhívom Katinkát, zokogok. Nyugtatgat de főleg a saját életéről beszél. Ő is zaklatott. Dupla nyugtatót veszek be és elküldöm 30 étterembe az önéletrajzomat. Azt terveztem, hogy végigolvasom az elmúlt öt évben ír naplómat, hogy rájöjjek bizonyos összefüggésekre. Órák múlnak el, de még mindig nem merek belenézni.
Hétfő 6:43
Ma reggelre csak 45 percet hagytam magamnak a készülődésre, mielőtt dolgozni megyek. (Jelenleg kevés órában testi fogyatékkal élő nőknek segítek.) Szokatlanul energikusan pattantam ki az ágyból. A függönyt és rolót nem nyitottam ki, mert ma lesz időm hazajönni aludni. Felkaptam a ruhám, kávé és kiültem a nappaliba, hogy leírhassam: túléltem az első magányos hétvégémet!