Tudtam, hogy valamikor a karácsonyról is. De nem gondoltam volna, hogy épp ma, vicces. Így jött ki a lépés. Megengedek magamnak mindenféle klisét. Arany körömlakk, nagy fülbevaló, hajat mostam. Mióta visszafogytam a mániában felszedett plusz tíz kilóról a normál súlyomra, ma először veszek fel nőies ruhát. Jól áll és rájövök, mennyi lehetőség rejtőzik még szépen rendbe rakva a szekrényemben. Mindegyik kényelmes és egyikbe se lehet beleizzadni. (Télen is csak ujjatlant hordok, amióta az eszemet tudom. Ez ugyanolyan természetes, mint hogy nem fésülködöm soha.) Mióta nem havazik, bakancs helyett sportcipőben jártam. Ma felveszem a csizmám. Valamiért kényelmetlenebb, mint az elmúlt években (régóta hordom ezt a modell, szerencsére lehetőségem volt másodszorra is megvásárolni), de az Alakulban úgyis átveszem a futócipőm. (Az elsőt, amit valaha megvettem, és amivel új dimenzió nyílt meg előttem a zárt térben napi kb. 12 ezer lépéses munka kényelmessé tételéhez.)
A lányok ajándéka méretre vágott csomagolópapír mellett a kanapén kikészítve. Munka és a találkozásunk közt fogom becsomagolni. Tőlük egy méter távolságra (a 12 négyzetméteres szobámban nincsenek távolságok) életem első alternatív karácsonyfája. Fél méter magas, lentről felfelé egyre csökkenő méretű vékony falécek spirálja. Mint még soha, két nappal karácsony előtt állítottam fel. Mellette várakozik egy nagy szatyor, amiben majd átviszem Emeséhez – úgy ahogy van díszekkel együtt (a kedvencem a giccses őzike.)
15 éve először nem főzök karácsonykor. Emese fog – nagyon figyelmesen a kedvemért nem csípőset. Életemben először fogom a szentestét a családom helyett barátokkal tölteni.
Örülök, hogy 24-e van. Ezt két hónapja még álmomban sem gondoltam volna. Dühöngtem, hogy már szeptember óta karácsonyi portékák kaphatók a boltokban, és rettegve féltem, mikor ünnepi díszbe öltöztették az utcákat, hogy nem sokára majd kiteszik a karácsonyi vásár bodegáit is. Hogy milyen lesz a karácsony egyedül. Aztán eljött a nap, hogy megszűnt ez a félelem. Mint egy varázsütésre. Elengedtem, hogy nem mehetek Pestre és azt is, hogy Abigél megírta, be volt rúgva amikor felajánlotta, hogy kettesben töltsük a szentestét. Belenyugodtam a gondolatba, hogy akkor teljesen egyedül. És mikor elengedtem, jött egy váratlan fordulat, Emese meghívása.
A félelem még ezelőtt (!) egyik pillanatról a másikra gyermeki ünnepvárásra változott. Izgatottan és bőven időben vásároltam meg az ajándékokat annak az öt embernek, akiket szerintem ez idén megillet. Gyönyörködtem a város dekorációjában és lenyűgözött a hóesés. (Na jó, azért szánkózni nem mentem el, sőt feltöltöttem a hirdetéseket a síszettemről.)
Zárómondatot nem találok.