Tegnap azon kaptam magam, hogy az életemet is úgy figyelem, mintha egy sorozatot néznék. Drukkolok a főszereplőnek, de semmi kötelességet nem érzek vele kapcsolatban. Magával ragad a személyisége, roppant módon tudok vele azonosulni és tetszik a dramaturgia. Kíváncsian figyelem, mikbe keveredik és hogy oldja meg a helyzeteket. Látom rajta, hogy sokszor fogalma sincs, hogyan tovább, de ez az első rész óta így van már és eddig is mindenből kijött valahogy. Megnyugtat, hogy az összes rész meg van már írva és rendezve, csak még én nem láttam mindegyiket. Örülök, hogy tudok nevetni is és remélem, hogy a későbbi évadok sem untatnak majd. Semmiféle kötelességem sincs ezzel a nővel kapcsolatban, hiszen természetesen semmi ráhatásom sincs a sorsára.