Gyerekkoromban írtam először naplót, olyan 10 éves lehettem. Egy ideig minden nap rendszeresen vezettem, aztán rapszodikussá vált. Nem jutottam hozzá és hatalmas lelkifurdalásom volt emiatt. Sokat gondolkodom azon a mondáson, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja. Mégis azt hiszem, nagyon nehéz ezt betartani, amikor az ember nem egyedül él egy háztartásban. Gyerekkoromban a testvéreimmel és a szüleimmel eltöltött idő sokkal fontosabb volt, mint a magamra szánt. Az iskolai szociális és tanulmányi megmérettetések és az otthoni további tanulással töltött órák és házimunka után sokszor holtfáradtan estem az ágyba. Fejben mégis sokat foglalkoztam azzal, mit írnék legközelebb.
Volt egy plakát útban hazafelé, ami előtt nap mint nap elmentem. Sokáig nem cserélték le, vagy hónapokig. És én mindig erről a plakátról akartam írni. Arra már nem emlékszem, mi volt a képen, csak arra, hogy mindig más érzelmeket váltott ki belőlem. Egyszer úgy akartam nekifutni a naplómnak, hogy mennyire gyűlöletes ez a plakát, vagy fojtogat, máskor, hogy milyen szép. Aztán lassan rájöttem, nem a plakát változik, hanem érzelmeim hullámvasútja.
Ezt a blogot december vége óta nem írtam. Pedig annyiszor gondoltam rá. És megint annyi különböző bejegyzés járt a fejemben. Nagyrészt azt fogalmazgattam, hogyan jöjjek elő a nagy kámingáuttal. Hogy végre tartósan stabil vagyok. Ha visszanézek erre a majdnem fél évre, látom, hogy tele volt hányattatásokkal, mégis valami lényeges különbség történt. A körülmények is megváltoztak az életemben és másféle harcokat vívok, de minden egyszerűbb, mert a „fent”-re és „lent”-re is egészségesen reagálok. Ha jó, jó, ha fáj, fáj. És nem: a jó: mánia, a rossz: depresszió. Elkezdtem felvenni a harcot a betegségemmel. Szerencsém volt. Minden faktor megszűnt körülöttem, a család, a párkapcsolatom, a munka és a tervek. Először kellett szembenéznem a magánnyal és a semmiből való újraépítkezéshez – ki tudja honnan, de – erőt kaptam. Mikor Dávid elhagyott és teljesen egyedül maradtam, először azt gondolom, nem élem túl. Aztán elkezdtem felnőni. Egyedül, mert azt csak egyedül lehet.
A technikám a következő volt: mindent megengedtem magamnak. Semmiért nem szidtam magam. A gyakori semmittevésért és a sírásért sem. Azt mondtam, oké, ÉLSZ. Öngyilkos lettél, de túlélted, kijöttél egy olyan betegségből, ahol a depresszió az emlékezőtehetségedre és a látásodra is ráment, de KIJÖTTÉL. Mi a legfontosabb számodra a világon? Természetesen Léna és Réka. Mi kell ahhoz, hogy őket segítsd és támogasd? Az egészség. És pénz… soha életemben nem volt anyagi biztonságom, és most arra gondoltam, ha ezt dobta a sors, hogy ebben a vákuumhelyzetben újrakezdjem, miért is ne fognám meg kísérleti alapon egy másik oldaláról a „dolgot”. Eddig a munkát (vagyis nálam: hivatást) mindig úgy tartottam, mint szerelmet. Ami automatikusan adódott, az a színház volt, amikor pedig beteg lettem, lassan arra jöttem rá, hogy pszichoterapeuta szeretnék lenni. És talán egy nap a kettőt összeötvözni. De most nem tudtam már, és nem is akartam magamnak harmadik álmot teremteni. Egyszerűen életben akartam maradni és annyit dolgozni, hogy semelyik fájdalmamra ne legyen sem időm, sem energiám. Nekivágtam – életemben először komolyan – a munkakeresésnek. Egy 40 órás munkát kerestem, annak ellenére, hogy sosem gondoltam magamról – és ebben eddig minden „pszi-m” megerősített, – hogy képes lennék rá. Majdnem egy teljes hónapig kerestem az interneten munkát, mentem el több megbeszélésre és próbanapra – sikertelenül. Pincérként kezdtem magam áruba bocsájtani, ez jutott először eszembe, mert tudtam, hogy ebben a munkában emberek közt lehetek, értve itt egyrészt a vendégeket – akik majdnem olyanok, mint a színházban a nagyérdemű, csak testközelben – és a „stábot”. Akik őket kiszolgálják és remélhetőleg egyetértésben, bajtársiasan, egy közös célért dolgoznak. Hosszas viszontagságok után egy barátnőm tanácsára végig mentem a Szalag utcán, ahol vendéglátóipari helység vendéglátóipari egységgel szomszédol; betértem a Lélekbe és bemutatkoztam Tamásnak. Minden tesztkérdésre hülyeséget válaszoltam. Pár napon belül már aláírtam szerződésem. Jövő hónaptól hivatalosan is üzletvezető leszek.