Álmomban a teljes kifosztottságot éltem meg. Szó szerint semmim nem volt, nem csak pénzem, de egyáltalán semmim és senkim sem, csak olyanok, akik ellenem voltak. A helyszín valami táborszerűség volt, ahol teljesen felkészületlenül találtam magam. A komfortzónámon kívül voltam és annyira nincstelen, hogy még egy bugyi sem volt a ruhám alatt. Több napra kellett készülni, és gondoltam, kézzel kimoshatom minden este a bugyim, tehát egy is elég, ha kapok valakitől, de mindenki csak lenézett a kérdésemért. Vártam az estét, de ágyneműm sem volt és a fekhelyem gusztustalanul koszos volt. Mégis azt reméltem, valahogy majd el tudok aludni, és talán holnap egyszerűen majd nem kelek fel. És akkor rájöttem, hogy ez már maga a depresszió. Hogy még ha haza is sikerül valahogy keverednem, ott sem vár semmi, ott is kiszolgáltatott leszek. Hogy egyszerűen semerre sem visz már út, sarokba vagyok szorítva.