2023. december 24.

Tudtam, hogy valamikor a karácsonyról is. De nem gondoltam, hogy épp ma, vicces. Így jött ki a lépés. Klisék: arany körömlakk, nagy fülbevaló. Hajat is mostam. Mióta visszafogytam a mániában felszedett plusz tíz kilóról a normál súlyomra, ma először veszek fel nőies ruhát. Jól áll és rájövök, mennyi lehetőség rejtőzik még a szekrényemben. Mióta nem havazik, bakancs helyett sportcipőben jártam. Ma felveszem a csizmám. Valamiért kényelmetlenebb, mint az elmúlt években (régóta hordom ezt a modell, szerencsére lehetőségem volt másodszorra is megvásárolni), de az Lélekben úgyis átveszem majd a futócipőm. (Az elsőt, amit valaha megvettem, és amivel új dimenzió nyílt meg előttem a zárt térben napi kb. 12 ezer lépéses munka kényelmessétételéhez.)

A lányok ajándéka a méretre vágott csomagolópapírok mellett a kanapén kikészítve. Munka és a találkozásunk közt fogom becsomagolni. Ezektől egy méter távolságra (a 12 négyzetméteres szobámban nincsenek távolságok) életem első alternatív karácsonyfája. Fél méter magas, lentről felfelé egyre csökkenő méretű vékony falécek spirálja. Mellette kikészítve egy nagy szatyor, amiben majd átviszem Emeséhez úgy ahogy van díszekkel együtt (a kedvencem a giccses őzike.) Életemben először fogom a szentestét a családom helyett barátokkal tölteni, és úgy, hogy nem én főzök.

Örülök, hogy 24-e van. Ezt két hónapja még álmomban sem gondoltam volna. Dühöngtem, hogy már szeptember óta a boltokban karácsonyi portékák kaphatók és rettegve féltem, mikor ünnepi díszbe öltöztették az utcákat, hogy nem sokára majd kiteszik a karácsonyi vásár bodegáit is. Aztán eljött a nap, hogy megszűnt ez a félelem. Mint egy varázsütésre. Elengedtem, hogy nem mehetek Pestre, és azt is, hogy Laura megírta, be volt rúgva amikor felajánlotta, hogy kettesben töltsük a szentestét. Belenyugodtam a gondolatba, hogy akkor teljesen egyedül. És mikor elengedtem, jött egy váratlan fordulat, Emese meghívása.

A félelem még ezelőtt (!) egyik pillanatról a másikra gyermeki ünnepvárásra változott. Izgatottan és bőven időben vásároltam meg az ajándékokat annak az öt embernek, akiket ez idén megajándékozok. Gyönyörködtem a város dekorációjában és lenyűgözött a hóesés.

“2023. december 24.” bejegyzéshez 2 hozzászólás

    • Szia! Képzeld, folytatódik! hihetetlen számomra, hogy pont aznap kaptam meg a hozzászólásod, mikor felismertem, hogy azzal, hogy egy stresszes korszak lezárult az életemben, végre lesz energiám folytatni a blogot. Köszönöm az üzeneted❤️

      Válasz

Szólj hozzá!