8:05
Ma tízre megyek a Hosszúlépésbe próbanapra. Determinál a félelem, semmit nem tudok csinálni és görcs van a gyomromban. Úgy érzem, minden ezen múlik és utálom ezt az érzést. Közben az agyammal tudom, hogy ha nem sikerül vagy nem tetszik, akkor is lesz majd valahogy. Csak jó lenne végre már látni, hogy hogy.
9:41
Úton a Hosszúlépésbe. Talán csak egy bipoláris élheti meg ennyire szélsőségesen a hasonló helyzeteket. Azt érzem, kétféle út vezet tovább a próbanap végén. Vagy a depresszió tör ki rajtam, vagy a mánia. A depresszió ellen talán nem lesznek fegyvereim. Borzasztó ilyen közel állni a veszélyhez. De ha minden jól megy, felvesznek és nekem is tetszik, a mániával meg fogok tudni küzdeni. Nem akarom, hogy a félelem vezéreljen vagy akár csak látszódjon rajtam. Lehet, hogy amint belépek, elfog majd egy biztonságérzet. Sok múlik majd ezen az első benyomáson. Csak rajtam múlik, mit és hogyan teszek. Nyugodt (bevetettem egy nyugtatót) és derűs szeretnék lenni. Már csak 11 perc.
12:12
Nem szűnik az aggódás, visszahívtak estére is, ráadásul egy hosszú műszakba. Fel kell rá készülnöm, hogy lehet, hogy 8 órát fogok dolgozni. De annyi idő alatt legalább valószínűleg betanulok. Sajnos itt sem rendelnek a vendégek direkt a pultból, de legalább rálátok az asztalaikra…
19:22
Két óra után megköszönték szépen. És hogy majd felhívnak. Ha. Épp a bárpult túloldalán ülök és egy levezető fröccsöt iszom. Gondoltam menő gesztus, hogy bár ők nem fizették ki a próbanapom, én ezzel is lendítem a bizniszüket. Ráadásul látják, hogy szeretek itt, plusz nyugodtan végig tudom nézni a piákat, hogy mi hol van, arra az esetre, ha mégis felvesznek. Az italom csiga lassúsággal készítik. Egy kupaktanács ülésezik, hogy vajon ez helyes-e. Mármint gondolom látják, hogy elmúltam már 18, meg azt is, hogy ott a kezemben a pénztárcám, szóval nem alamizsnáért koldulok. Mindkét főnököm a pult túloldalán. Akikkel vagy tíz napja még kedélyesen együtt cigiztünk a teraszon, és akik ma mindketten szúrós szemmel néznek rám. Ki tudja miért. Az italom már kimérve, tőlem mintegy 50 centiere, de még mindig tart a tanácskozás. Talán sosem kapom meg.
19:30
Megkaptam. Nem engedték kifizetni. Megittam, de nem tellett benne túl sok örömöm. Úgy léptem ki az ajtón, mintha utoljára lépnék ki rajta. A Zöld kutyában ülök, pár méterrel odébb. Olyan, mint egy resti, csak kicsiben. Még délelőtt észrevettem, hogy pincért keresnek és felírattam a telefonszámom. Kikérek egy fröccsöt, itt nem boros pohárba adják, hanem mini korsóban. De legalább gyorsan. Kiderül, hogy ismerem régebbről a pultos csajt, meg akarom hívni egy fröccsre, de ő hív meg egy Jägerre. Itt most, mintha otthon. Talán itt kéne dolgoznom.