Az előző, negyedik depresszióm abban a pillanatban múlt el, mikor elhatároztam, hogy elköltözöm otthonról. Az ötödik akkor kezdődött, mikor már nem bírtam elviselni, hogy nem láthatom a lányaimat. Dáviddal majdnem 8 hónapig voltunk együtt. Ebből az első 3-4 hónap mámoros (és sajnos mániás) volt, majd 2-3 hónap boldog és színes stabilitás után újra depressziós lettem. Hirtelen fogalmazódott meg bennem, hogy vissza akarok menni a családomhoz, de nem ment már ki a fejemből. Szinte egyik napról a másikra tűnt el belőlem az Dávid iránti szerelem. Csak az érdekelt, hogy újra együtt élhessek a lányaimmal. Egyedül az a gondolat hátráltatott, hogy nem akartam újra Emillel, az apjukkal élni. Dáviddal akartam élni és újra szerelmes lenni belé. Szétszakított a kétféle élet elképzelése, miközben egyikben sem voltam benne. Egyre többet sírtam és aludtam, elkezdtem nyugtatókat szedni. Aztán egy nap felhívtam Emilt és elmondtam, hogy vissza akarok költözni. Csakhogy a gyerekek már nem akarták.